Fotók: zaol.hu
Üdvözöljük
Szeretettel köszönti Önt a Zala megyei Tófej község lakossága.
Falunk Zalaegerszeg városkörnyék közigazgatási területén, a Válicka-völgye és a Göcsej határát jelentő Berek patak közötti dimbes-dombos részen található. A lakosság száma 650 fő.
Tófej régi nemesi település. Eredetileg két Tófej létezett. Az egyik a mai község helyén Kysthofew, a másik pedig a jelenlegi temető dombján lévő, egykori tó fölötti település, Egyházasthofew. Valószínű innen ered az elnevezése is: Thofew, Thófen, Thofeu, Thewen, Tófő, Tófej. 1251-ben már beszéltek róla. Egy Anjou-kori okmány 1315-ben említi, mint nemesi települést. A török idők alatt azonban többször is támadás érte, különösen Kanizsa török kézre kerülése után, ekkor templomával együtt elpusztult, később a dombok közötti völgyben épült újjá.
1964 óta üzemel Tófejen az Európában is ismert, jelenleg ZALAKERÁMIA Zrt. egyik, burkolólapokat előállító gyáregysége, melynek termelése évi 3,5 millió m2. A község munkaképes lakosságának kb.40 %-a itt dolgozik. A településen több vállalkozás folytat mezőgazdasági tevékenységet, ezen kívül faipari és egyéb szolgáltatói kisvállalkozások is működnek.
1990 óta szép eredményeket értünk el az infrastruktúra fejlesztés területén. Vezetékes ivóvíz szolgáltatás van, szennyvízelvezetés és tisztítás történik. Optikai kábelen TV hálózatot építtettünk ki, jelenleg kb. 200 csatorna fogható. Telefonvonalak és internet több szolgáltatónál korlátlanul elérhetők. A vezetékes földgáz az egész faluban kiépítésre került. Útjaink szilárd burkolatúak. A Zalaegerszeg – Rédics vasútvonal bekapcsolja a falut az országos vasúti vérkeringésbe.
50 férőhelyes óvodánk és 8 osztályos általános iskolánk helyben biztosítja a gyerekek ellátását és alapfokú képzését. Sportolási lehetőségeket biztosítunk a szépen karbantartott sportcentrumunkban, ahol füves focipálya, aszfalt borítású kosárlabda és teniszpálya, konditerem áll a sportolni vágyók rendelkezésére. Az iskola melletti műfüves pálya mozgási lehetőséget kínál mind a tanulók, mind a lakosok számára. A kisebbek örömére a faluban két játszótér is van.
A falu meghatározó helyszínei a Közös Hivatal kirendeltségének is helyet adó Közösségi Ház, a Hősi emlékmű, a Trianoni emlékpark, a Séllyey Teréz által alapított és 1933. október 29-én felszentelt lórántházi templom. A külsőjében impozáns, belül tágas, egyhajós egyházi épület összhatását különösen széppé teszi a mennyezet bordás szerkezete, a Závory Zoltán szilsárkányi művész által készített oltár melletti szekkók.
Több civil szervezet -Szivárvány Dalkör, Örök Tinik, Falu Szépítők, Kertbarát Kör, -színesíti a falu életét, segíti önkormányzatunk munkáját.
Igyekszünk megragadni minden lehetőséget -elsősorban pályázatok útján-, a település fejlesztésére, épületeinek karbantartására, állagmegóvására, az emberek életmódjának javítására, a helyhez kötődés erősítésére.
Községünk címere és zászlója múltunknak és jelenünknek jelképeit hordozza.
Köszönöm megtisztelő figyelmét:
Horváth Zoltán
polgármester
Kapcsolat
Tófej Község Önkormányzata
8946, Tófej, Rákóczi u. 15.
Tel.: +36 92 569 064,
+36 92 569 017
Fax.: +36 92 365 732
Hasznos linkek
Információk
© Szerzői jog – Tófej Község | 2022 | Fotók: zaol.hu, tofej.hu